jogi és igazgatási feladatok ellátása

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetője a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 83. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Járműforgalmi Osztálynál jogi és igazgatási feladatok ellátására.

Főbb feladatok

  • A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Járműforgalmi Osztályának feladat- és hatáskörébe tartozó jogi és igazgatási feladatok ellátása Bács-Kiskun megyére kiterjedő illetékességgel.
  • A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A közlekedési hatóság által meghozott döntések elleni közigazgatási perekben felmerülő feladatok ellátása, közúti áru- és személyszállítási, jármű műszaki vizsgálóállomási, előzetes eredetiségvizsgálati, jármű bontói tevékenység engedélyezési eljárásainak lefolytatása, hatósági döntések, szerződések előkészítése. Hatósági nyilvántartások vezetése, statisztikák összeállítása, adatszolgáltatások elkészítése. Hatósági ellenőrzést követő közigazgatási eljárások lefolytatása, szankciót megállapító döntések előkészítése, szabálysértési eljárás kezdeményezése, végrehajtási eljárások ügyintézése (fizetési felszólítás végrehajtásra átadás, stb.)

Munkakör betöltésének feltételei

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Felhasználói szintű irodai informatikai alkalmazások,
  • Felsőoktatásban, jogi képzési területen szerzett jogász szakképzettség,
  • hatósági bizonyítvány „225-KIT szolgálati jogviszony” típusú, 3 hónapnál nem régebbi, amely igazolja, hogy a kormányzati szolgálati jogviszonyt létesíteni szándékozó személy büntetlen előéletű, illetve nem áll kormánytisztviselői foglalkozástól eltiltás hatálya alatt,
  • Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség,
  • Elvárt kompetenciák: határozott fellépés, megbízhatóság, felelősségvállalás, problémamegoldó-, és önálló munkavégzési képesség, együttműködési, konfliktuskezelési képesség, terhelhetőség, pontos, precíz munkavégzés, szóbeli és írásbeli kifejezőkészség.

Illetmény és juttatások

  • A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény, valamint a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Közszolgálati Szabályzata rendelkezései az irányadók.

Munkakör betöltése során előnyt jelent

  • B” járműkategóriára érvényes vezetői engedély,
  • jogi szakterületen szerzett szakmai tapasztalat,
  • közigazgatási gyakorlat, közigazgatási alapvizsga, közigazgatási szakvizsga/közigazgatási tanulmányok szakirányú továbbképzés

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások

  • 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. számú melléklete szerinti részletes fényképes szakmai önéletrajz
  • hatósági bizonyítvány, amely igazolja, hogy a kormányzati szolgálati jogviszonyt létesíteni szándékozó személy büntetlen előéletű, illetve nem áll kormánytisztviselői foglalkozástól eltiltás hatálya alatt
  • iskolai végzettséget igazoló okmányok másolatai
  • az egyéb pályázati feltételek meglétét igazoló okmányok, illetve azok másolatai
  • aláírt nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagában szereplő személyi adatainak, a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez, megismeréséhez hozzájárul (ennek hiánya esetén pályázati anyaga elbírálás nélkül, automatikusan törlésre/visszaküldésre kerül),
  • A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kollár Márta a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Járműforgalmi Osztály osztályvezetője ad a 76/795-120 telefonszámon.
  • Állás tervezett betöltésének időpontja: 2027.02.24.

Állás adatai

Állás azonosító: 1292
Pozíció pontos megnevezés: jogi és igazgatási feladatok ellátása
Munkavégzés helye: Kecskemét
Jogviszony típusa: Határozatlan idejű
Napi munkaidő: Teljes munkaidőben
Jelentkezési határidő: 2026.12.16.
Ossza meg vagy mentse el a kedvencei közé ezt az állást: jogi és igazgatási feladatok ellátása