hatósági engedélyezési feladatok ellátása
Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal vezetője a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 83. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet
a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztályánál hatósági engedélyezési feladatok ellátására határozott / határozatlan idejű jogviszony keretében.
Főbb feladatok
- A közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 382/2016. (XII. 2.) Korm. rendeletben meghatározott útügyi feladatok ellátása Bács-Kiskun Vármegyére kiterjedő illetékességgel.
- A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztályának feladat- és hatáskörébe tartozó útügyi feladatok vonatkozó jogszabályok szerinti ellátása, közforgalmú közlekedési építmények építésének, korszerűsítésének, forgalomba helyezésének, fennmaradásának és megszüntetésének (elbontásának) engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárások lefolytatása, döntések előkészítése, építéshatósági engedélyezési eljárások során közlekedési szakhatósági hatáskör gyakorlása.
Munkakör betöltésének feltételei
- Magyar állampolgárság,
- Cselekvőképesség,
- Büntetlen előélet,
- Irodai informatikai alkalmazások felhasználói szintű használata (MS Office, LibreOffice),
- Közlekedésmérnök, vagy építőmérnök végzettség, vagy
- Felsőoktatásban, jogi képzési területen szerzett jogász szakképzettség, vagy felsőoktatásban közigazgatási, államtudományi képzési területen szerzett szakképzettség,
- Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség,
- Elvárt kompetenciák: határozott fellépés, megbízhatóság, felelősségvállalás, problémamegoldó-, és önálló munkavégzési képesség, együttműködési, konfliktuskezelési képesség, terhelhetőség, pontos, precíz munkavégzés, szóbeli és írásbeli kifejezőkészség.
Illetmény és juttatások
- A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény, valamint a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Közszolgálati Szabályzata rendelkezései az irányadók.
Munkakör betöltése során előnyt jelent
- B” járműkategóriára érvényes vezetői engedély,
- Utak és építményeik hatósági engedélyeivel kapcsolatos eljárásokban, vagy tervezésében, építésében és fenntartásában szerzett tapasztalat,
- Közigazgatási gyakorlat, közigazgatási alapvizsga, közigazgatási szakvizsga/közigazgatási tanulmányok szakirányú továbbképzés.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások
- 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. számú melléklete szerinti részletes fényképes szakmai önéletrajz
- hatósági bizonyítvány, amely igazolja, hogy a kormányzati szolgálati jogviszonyt létesíteni szándékozó személy büntetlen előéletű, illetve nem áll kormánytisztviselői foglalkozástól eltiltás hatálya alatt
- iskolai végzettséget igazoló okmányok másolatai
- az egyéb pályázati feltételek meglétét igazoló okmányok, illetve azok másolatai
- aláírt nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagában szereplő személyi adatainak, a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez, megismeréséhez hozzájárul (ennek hiánya esetén pályázati anyaga elbírálás nélkül, automatikusan törlésre/visszaküldésre kerül),
- A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Gózon Tamás a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály főosztályvezetője ad a +36 76/795-118 telefonszámon.
Állás adatai
Állás azonosító:
|
1212 |
Pozíció pontos megnevezés:
|
hatósági engedélyezési feladatok ellátása |
Munkavégzés helye: |
Kecskemét |
Jogviszony típusa: |
Határozatlan idejű |
Napi munkaidő: |
Teljes munkaidőben |
Jelentkezési határidő: |
2025.07.20. |
Ossza meg vagy mentse el a kedvencei közé ezt az állást:
hatósági engedélyezési feladatok ellátása